NWRM Guide - page 82

82
Más esettanulmányok fontos tanulságokkal szolgálnak a városi NWRM intézkedéseket illetően. A
Quaggy-folyó
es-
ettanulmány (EK) több (városi) NWRM intézkedést tartalmaz és megmutatja, hogymennyire hatékonyak lehetnek
az ilyenfajta, már korlátozott környezetbenmegvalósított intézkedések,
sokrétű hasznot
nyújtva a környezetnek és
ahelyi lakosoknak. AQuaggyesettanulmányból három fő tanulságot lehet levonni avízgyűjtő szintjénmegvalósított
projektekkel kapcsolatban. Elsősorban, szükség van kommunikációra és pozitívmagatartásra: a korai és folyama-
tos
konzultáció
fontos. Ezmagába foglalja a lakosok/érdekeltek aktív elkötelezettségét és bevonását a tervezés és
kivitelezés alatt, a partnereket, iskolákat és csoportokat is beleértve, mivel ez nemcsak biztosítja, hogy amunkálat
átfogóan gondoskodik az emberek szükségleteiről, de egyúttal a
"tulajdonjog"és felelősség
érzetét is kelti bennük
amegvalósítást követően, amely az NWRM intézkedések egész élettartamára kiterjed.. ANummela Gateway vizes
élőhelyparkesetébena fontosérdekeltekpartnerségeéselkötelezettsége,ésazegyüttműködésakörnyezetvédelmi,
tervezésiésműszakihatóságokközöttkulcsfontosságúvoltaprojektsikerénekbiztosításaérdekében.Másodsorban,a
mérnökökből,építészekből stb.álló
multidiszciplinárismunkacsoportok
bevonásabiztosítja,hogyavizuális, társadal-
mi ésökológiai fejlesztéseketegyidejűlegoptimizáljákazesővízminőségénekésazárvizeknekakezelésével. Fontosa
figyelemmel kísérésavizesélőhelyépítéséből származóhaszonellenőrzésére.Végül,
avízgyűjtő-szintűmegközelítés
nagyobbáltalános javulást tesz lehetővé, ésolyan intézkedéseket, amelyeket elszigeteltennem lehet alkalmazni.
További információkért
Kapcsolattartás:
OutiWahlroos, Helsinki Egyetem, ErdészetiTudományokRészlege,
Teljes esettanulmány tájékoztató:
Más esettanulmányokból levonható tanulságok
1...,72,73,74,75,76,77,78,79,80,81 83,84,85,86,87,88,89,90,91,92,...98
Powered by FlippingBook